Hej! Na, pénteken meg volt a nagy koncert! Istenem, de jól éreztem magam!
Ha bár az egész történet délután kezdődött, amikor egy teaházban kezembe akadt egy könyv, ami álomfejtéssel meg tenyérjóslással foglalkozott. Hát, mondom ezt a tenyérjóslós dolgot kipróbálom! Végül is az jött ki, hogy nagyon sokáig fogok élni. Ennek örültem, de hogy egyedül fogok meghalni… Ettől kicsit megijedtem! Remélem csak én értelmeztem félre…
Na de a koncert! Úgy indultam el, hogy az elő zenekar (Monchichi Potencial) reméltem, hogy játszani fog egy bizonyos számot. És hát nem azzal kezdtek? :) Ennek nagyon megörültem! Koncertjük után újabb sorba állás sörért és kis várakozás után Bori és a Love Band léptek színpadra. Nagyon jól éreztem magam az egész koncert alatt és csak annyit fűznék hozzá, hogy a vámpír című szám alatt szabályosan ringott a hajó ahogy mindenki táncolt és ugrált! :) Ekkor átvillant az agyamon, hogy úristen, ez a titanic! De nem süllyedtünk el! A koncert végeztével hosszas cammogás a ruhatárig, ki vécére. Én meg leültem az orrbárban még egy söribörire és megvártam, míg haza illan az a sok ember.
Hát kb ennyi volt és elhatároztam, hogy legközelebb is elmegyek, mert iszonyatosan élveztem az egész estét! :)